Nap nap után felhőtlen ég. A tűző nap kiszívja a nedvességet a tájból, porvörösre süti a földet, a fonnyadt fű szalmaszálszerűvé. A Tarangire folyó már csak árnyéka a csapadékos évszaknak. De hemzseg a vadvilágtól. Szomjas nomádok vándoroltak több száz kiszáradt kilométert, tudván, hogy itt, mindig van víz.
Akár 300 elefántból álló csordák kaparják a kiszáradt folyómedret földalatti vízfolyások után kutatva, míg a vonuló gnúk, zebrák, bivalyok, impalák, gazellák, hartebeestek és elandok népesítik be a zsugorodó lagúnákat. Ez a Serengeti ökoszisztémáján kívüli legnagyobb vadon élő állatok koncentrációja – igazi svédasztal a ragadozók számára –, és Tanzánia egyetlen helye, ahol rendszeresen megfigyelhetők szárazföldön élő antilopok, mint például a fenséges rojtosfülű oryx és a különös hosszú nyakú gerenuk.
Az esős évszakban a szezonális látogatók egy 20 000 négyzetkilométeres (12 500 négyzetmérföldes) területen szétszóródva vonulnak végig, mígnem kimerítik a zöld síkságokat, és a folyó ismét hívogat. Tarangire elefántcsordáival azonban könnyen találkozhatunk, akár nedves, akár száraz. Az egész évben zöld színű mocsarak 550 madárfajnak adnak otthont, ami a világ egyetlen élőhelyén leggyakrabban költő fajok egyike.
Szárazabb talajon megtalálható a kori túzok, a világ legnehezebb repülő madara; a harisnyacombú strucc, a világ legnagyobb madara; és a földi szarvascsőrű madarak kisebb csapatai, amelyek pulykák módjára bőgnek. A lelkesebb madárbarátok figyelhetik a káprázatosan színes sárgagalléros törpemadarak, valamint a kissé sötétebb színű vörösfarkú takács és hamvas seregély rikoltozó csapatait – mindegyik Észak-Közép-Tanzánia száraz szavannáján őshonos. A használaton kívüli termeszvárakat gyakran látogatják a kedves törpemongúz kolóniái, valamint a vörös-sárga márnapárok, amelyek hangos, óraműszerű duettjükkel hívják fel magukra a figyelmet. A tarangire-i pitonok fákra másznak, akárcsak az oroszlánok és a leopárdok, az ágakon heverészve, ahol a kolbászfa termése elrejti a farok rándulását.
